1: Tervezés
Az ötlet (mint nagy ötleteim többsége) a mellékhelyiségben született. Előzménye a 2011. évi Budapest-Bamakó futam, melyre érvényes nevezésem volt motorral, csak hát a vakvégzet közbeszólt, egy térd törésből éppen lábra állva le kellett mondanom a motoros részvételről. Csapatunk két autós tagja támogatásával megoldásként beültem az ő autójukba. De ez egy másik történet. Annyiban tartozik a tárgyhoz, hogy a csalódás erős motívációt adott a következő kaland kereséséhez. És hát megjött az ihlet, amikor is olvastam egy leírást egy előző évi Fekete-tengeri túráról. 4 férfi, 4 motor, nagy kanyar. Na, ez pont nekem való, gondoltam, hiszen édesapám fiatal korában megkerülte a Balatont az MZ-jével, tehát az már nem lehet igazi kihívás, a legközelebbi alkalmas kék folt a térképen pedig éppen a Fekete-tenger. Mindezeken kívül sokszor leszólták az XT-met, mondván nem igazi túramotor, mindenre jó egy kicsit, de igazán semmire. Nem gerjeszteném a feszültséget ellenvéleményem részletes kifejtésével, a (túra) motorozás élménye mindenkinek mást jelent. Nekem a Yamaha XT660R épp megfelel, testméretemhez, súlyomhoz, stílusomhoz ideális méretben és tömegben, a várható kihívások, akadályok leküzdésére pont alkalmas, megbízható szerkezet. Neve Bárány.
Tehát nekiültem először az interneten a térképnézegetésnek, információgyűjtésnek, aztán lassan terv lett az elképzelésből. A részletes túraútvonal (szállásokkal, megállókkal) kidolgozása a kaland halála szerintem, ezért két alapvető dolgot határoztam meg magamnak. Egyik, hogy a tenger bal kézre essen, a másik, hogy egyedül megyek. A többi részletkérdés. Többen kritizálták az elképzelésemet persze, főleg azért merthogy egyedül nem biztonságos egy ilyen utazás. Érvek és ellenérvek ütköztetése után tettem is egy kísérletet a társkeresésre. Az ötlet nem vált be, bár egy jelentkező azért akadt, de az indulás előtti utolsó héten kiderült mennyire távol állnak elképzeléseink egymástól. Tehát maradt az első verzió, aminek őszintén tudtam örülni, mert már kezdtem stresszelni magam a várható konfliktusok miatt.
Mindeközben a felkészülés részeként verbuválódott egy háttércsapat is a Gearmag internetes tesztoldal lelkes közreműködésével. Kis csapat, de hatékony. Nekik köszönhetem az út szponzorainak nagy részét, a lelkesítést, amiből rám is ragadt valamicske. Valójában sokan nem hittek benne, hogy sikerülni fog, ami előtt értetlenül álltam. Idő és pénz kérdése csupán, ha megszületett az elhatározás. Időt tudtam szorítani mivel nem alkalmazottként dolgozom, az anyagiak vonatkozásában pedig megtettem a szükséges lépést; eladtam az autómat. Az irigyek kedvéért mondom el mindezt, akik nem értik az egész filozófiáját és csak azt látják, hogyan nem képesek megvalósítani egy ilyen utat. A tervezett költségvetésem mindösszesen 300.000 HUF volt, ennek fele euróban, fele dollárban, fele az üzemanyagra, fele az egyéb költségekre. Majdnem sikerült is kihozni ennyiből… Az idő tekintetében 21-28 nap volt a terv, távolság 10.000 km (szerviz távolság).
2: Felkészülés:
A Bárány felkészítése egyszerűbbé vált az éppen aktuális időszakos szerviz miatt. Mivel egyszer már szakadt el láncom, erre külön gondot fordítottam. Tehát új láncszettel és új gumikkal indultam. A gumik kiválasztása okozott némi fejtörést, ugyanis a tervezett út legnagyobb része aszfalt volt. A választásom a Heidenau K60-asára esett. Bevált, és érték ár arányban is megfelelőnek találom. Évek óta ugyanott szervizeltetek, megbízom a tudásukban, az ár megfelelő, és nem mellesleg jó fejek . Nemigen értek a motorszereléshez ezért kérésemre mini oktatást is tartottak munka közben az esetleges (és általam megoldható) hibák elhárításáról. Kicsit mocorgott bennem a félsz, a Bárány 40.000 km-e miatt, de megnyugtattak. Hinni is akartam, mert hát a legfontosabb, amit a típusról írnak, hogy megbízható, kiforrott konstrukció. Saját tapasztalataim is ezt igazolják, de azért a biztonság kedvéért elvittem a maradék olajat… nem volt rá szükség.
Ha már ilyen „nagy útra” indulok, kell egy kis felhajtás is, gondoltam. A Bamacool Team tapasztalataiból kiindulva neki is láttam a szervezésnek. Szponzor akadt a Gearmag segítségével, a „projektnek” hamar lett hangzatos neve is (Condor Legion Around the Black Sea), szervezeti háttérként pedig kéznél volt egyszemélyes túra társaságom (Kondor-Túra Társaság). Mindezek nem szükséges dolgok persze de egyrészt keretet adtak a vállalkozásnak, másrészt így szinte már küldetéssé vált az út. Elérkezett az idő, hogy a tervezett útvonal országai felől is informálódjak. Különös tekintettel a tenger keleti partjára a bonyolult politikai helyzet miatt. Már rutinszerűen kezdtem keresni nyelviskolát és találtam is. Fontosnak tartom, hogy legalább pár szót, kifejezést elsajátítson a magamfajta utazó. Valódi tapasztalat, hogy a helyiek szívesen veszik, ha az általuk is beszélt nyelven legalább megpróbálsz kommunikálni. Részemről ezzel kifejezhetem a tiszteletemet is. Praktikus nyelv az érintett területekre természetesen az orosz. A Szamovár Nyelviskola segítségével neki is rugaszkodtam hát a nyelvtanulásnak olyan félgőzzel… Időm sem nagyon volt már rá, és számítottam a hosszú távú memóriámra, hiszen én még középiskolában is bejártam orosz órákra kötelező jelleggel. Az angol világnyelv ugyan de az oroszok sokan vannak, nagy országuk van és szerintük a sajátjuk is világnyelv. Vicces volt, amikor szerény angoltudásomat hallva tőlem akartak tanulni, egyébként nem találtam jellemzőnek, hogy beszélnek angolul. Speak russian or die! Mindez talán a birodalmi szemléletükből következik.
A nyelviskola kedves tanárnője Valentina segítségével találkoztam egy obsitos katonatiszttel is, aki épp abban az időben tért haza Grúziából, ahol civil uniós megfigyelőként dolgozott. A legnagyobb kihívásnak az Abháziába való belépést tekintettem, hiszen Oroszországon és néhány volt Orosz tagköztársaságon kívül Venezuela és Nauru ismeri el a világban nemzeti függetlenségét, Magyarország az elsők között pedig nem… Felsőbb (orosz) kapcsolati érdekek nyilván elég fontosak, hogy ez a vélemény kinyilvánítás a külügynek érdekében állt. Kaptam egy nevet telefonszámmal, ami megalapozta önbizalmamat és eloszlatta kétségeimet. Mivel diplomáciai kapcsolat a fentiek okán nincs Magyarország és Abházia között vízumról nem beszélhetünk, belépési engedélyt lehet kérni csupán. Első és második kérelmemet is elutasították, a kapcsolatként megjelölt hivatalnokkal nem sikerült beszélni távolléte miatt. Tehát induláskor azért maradt némi kétely a belépést illetően, márpedig a szándékom az volt, hogy szárazföldön kerülöm meg a nagy vizet. Persze B tervként számba vettem a komppal való átkelést is Törökországból Orosz honba.
3: A küldetés
A CLABS projekt tehát kezdett körvonalazódni, kellett egy vezérmotívum. Sok hülyeség is kipattant a fejemből, hiszen a legelső eszement elképzelés szerint a téma az érintett útvonal leghírhedtebb kocsmáinak bejárása volt Piszkos Fred stílusban. Időközben (kijózanodva) aztán változott az elképzelés. A túra elsődleges célja természetesen a kihívások leküzdése és a tapasztalatszerzés volt. Később érdeklődésem középpontjába került (ha már úgyis ellátogatok Örményországba) az örmény genocídium is. A kezdeti időkben különösebben nem érdekelt az érintett országok kultúrája, meggyőződésem szerint előbb érdemesebb ott lenni, átérezni a feelinget, ha nagyon rákészül az ember esetleg előítéletei alakulnak ki. Persze kicsit olvasgattam azért, de a központi téma a Grúz-Abház kérdés volt politikai tekintetben.
A támogatók körének kialakulásával jött még egy fontos motívum küldetés-ügyben, ami épp passzolt a saját stílusomhoz is. Kaptam GPS-t (Garmin Oregon 450), digitális outdoor (!) fényképezőgépet (Olympus TG-810), sisakkamerát (Drift), defektjavító készletet (Slime), GPS nyomkövetőt (MultiAlarm), outdoor ruházatot és felszerelést. Persze mindezt nem ajándékba, hanem tesztre. Így már abszolút kialakult az út filozófiája, körvonalazódott véglegesen a küldetés. Az út végeztével megírom majd tapasztalataimat az eszközökről és mindenki boldog lesz.
Az út támogatói:
