Irány Örményország! Jerevánig a rövidebb utat választottam, a határon vízumot kell váltani, ha jól emlékszem 15 euró. A nemzetközi insurance mindeddig megfelelő volt, itt azonban a biztosítást is meg kell kötni külön. Így már kicsit egy afrikai határátlépéshez kezdett hasonlítani a procedúra. Kb. 2 órát álltam sorba egy légkondi nélküli 10 m2-es irodában, tülekedő kamionsofőrök között. A két ügyintéző a saját tempójában töltögette a papírokat. Az örményeknek (mint ahogyan a grúzoknak is) saját írásmódjuk van, amely nem hasonlít semmilyen más betűkészlethez, csak egymáshoz, első ránézésre nekem hierografikusnak tűntek. Másodikra is. Végre sorra kerültem, miután bekarcoltak minden adatot, majd kaptam egy matricát, amit ki kellett ragasztani a motorra. Nem volt drága, 1 és 3 hetes időtartamot lehet választani, a vízum talán 30 napig érvényes. A kis irodában a nekem bábeli hangzavarban egy-két sofőr megpróbált elém kerülni a sorban ezért kicsit határozottabb testbeszéddel jeleztem, hogy nem én vagyok az a srác… Innentől elfogadtak egyenjogúnak. Azért megfordult a fejemben, hogy esetleg kivisznek az iroda elé és megruháznak, de már kicsit ideges voltam a kínlódás miatt ezért bevállaltam a rizikót. Mindeközben a Bárány kint pihent, rajta minden cuccommal, fényképezőgéppel. Ránézni sem tudtam, de egy határőrbódé elé állítottam, bíztam benne nem tűnik el semmi. Így is lett, bizalmatlanságomnak nem volt alapja. A kamionok valószínűleg egy másik utat választottak, mert amerre indultam eggyel sem találkoztam.
A Sevan-tó felé hajtottam jó tempóban, néha megállva kis pihenőre. A Kis-Kaukázus hegyei ugyan nem olyan lélegzetelállítóak, de mindenfelé csak szépen kanyargó jó utakon haladtam, igazi élménymotorozásban volt részem. Aztán következett az Örmény-fennsík. Útközben megálltam egy útszéli büfénél, ami nyilván családi vállalkozás volt, a mama és még egy nő a húst intézte két kölyök meg a műanyag asztalok között játszott, amikor megérkeztem lerohantak kíváncsian. Felültettem őket a motorra, fényképezkedtünk, tetszett nekik a dolog. Egy maffiózó kinézetű ürge is üldögélt ott a cimborájával, hamar szóba elegyedtünk. Érdeklődtek honnan jöttem, merre tartok, aztán hamar a tárgyra tértek; vegyek tőlük konyakot. Hallottam már az örményekről, hogy jó kereskedők, kezdett így összeállni a kép. Tukmálták rám az árujukat, kipakoltak pár üveget, a kezembe adták, erőszakosak voltak. Közben rendeltem egy saslikot, amit eddig valahogy kihagytam, pedig jellegzetes étel Grúziában is. Az örmények pácolják előtte a húst, a grúzok nem, állítólag ez a különbség közöttük. Belementem az alkudozásba és persze azt hittem ravasz vagyok megint, de ez alkalommal majdnem ráfáztam. 40 dollárról indult a licit, kiválasztottam egy kisebb fél literes butellát. Olyan zárjegy-féle is volt rajta, de azért nem láttam túl bizalomgerjesztő az alkalmi árusok miatt. Az örmény konyak egyébként világhíres, mint nekünk a pálinka. Itthon kibontottam és nagyon finom volt valóban, kicsit azért furcsálltam, hogy egy félbevágott használt boros dugóval volt lezárva az üveg a zárjegy alatt. Szóval megegyeztünk, átadtam a kialkudott összeget: 10 dollárt és 2000 helyi pénzt, már szabadulni akartam. Közben elkészült az ételem, ami tulajdonképpen nem volt más, mint egy grillen megsütött csontos karaj. Nem ezt vártam, de ízletes volt, éhes is voltam. Aztán eszembe jutott, hogy arra építettem az alkustratégiámat, hogy nincs több pénz nálam, e szerint viszont nem maradt az étel kifizetésére… Szóltam, hogy nincs biznisz mégsem, visszaadom a konyakot, tőlük meg kértem a pénzt. Az viszont már nagyon megmelegedett a zsebükben így újabb alkudozás következett. Végül megegyeztünk, visszaadták a 2000 helyi pénzt, azzal kifizettem az ételemet és mindössze 10 dolláromba került a konyak. Nagyjából így helyre is került az ár-érték arány, a konyakot olcsón, az ételt drágán kaptam meg. Szerintem emlegetnek azóta isJ.
Most már tele hassal és diadalmámorban, hogy nem sikerült lehúzniuk, indultam tovább a fővárosba. Jereván előtt érdekesen változott a táj, olyan keleties hangulata lett az útnak. Hiába ez már Ázsia kapuja. A város előtt megálltam és hívtam Lacit, az „örmény kapcsolatomat”. Javasolta találkozzunk az Operánál, biztosan odatalálok. Valóban nem volt nehéz, pár újabb pontosító hívás után meg is találtuk egymást. Az Hacsaturján Opera Jereván központjában egy hatalmas új épület, mögötte óriási térrel, amelyen csinos kis kávézók sorakoznak, hasonló, mint a Liszt-Ferenc tér Budapesten, csak talán nagyobb területen. Kényelmes, modern bútorok, free wifi, olasz kávé, készséges pincérek, mintha egy másik világba csöppentem volna a szegényes vidéki városok és Grúzia után. Laci időközben hívott asztaltársaságot, rövidesen megérkezett Kriszta is. Ők mindketten Erdélyből jöttek, ugyanarról az örmény-magyar településről. Kriszta német nyelvet tanítani, Laci pedig a gyökerei és örmény feleség után kutatva.
Ajánlották szálljak meg Ica néninél, aki tudomásuk szerint rajtuk kívül az egyetlen magyar, aki Jerevánban él. Kriszta is nála lakott. Ica néni nagyon kedves volt, megegyeztünk, a következő napokban Ő lett az ideiglenes nagymamám. Megvarrta az elszakadt nadrágomat, borogatást készített a szememre, amit kifújt a szél motorozás közben és főzött finomakat, amíg ott voltam. Városnézés következett, ellátogattunk a Genocídium Múzeumba Laci szakértő idegenvezetésével, gyűjtögettem tovább a söröscímkéket rendületlenül, másnap pedig Krisztával megnéztük az egyik legnevezetesebb Monostort a közelben, Garni-t. Az egyetlent ahol római kori épület is fennmaradt, a mai időkben az új Mitras hívők áldoznak itt.
Örményország a világ legelső keresztény állama (Grúzia a második) i. sz. 301-től. Nemzeti identitástudatuknak ez az egyik alapja. A másik pedig az örmény genocídium, azaz népirtás. 1915-ben az Ifjú Törökök hatalomra kerülésével kezdődően 1,5 millió örményt öltek meg, éheztettek halálra a szultán elüldözése után. A nép a történelem folyamán sok üldöztetésben részesült talán a szovjet-uralom alatt volt a legjobb sorsuk. Jelentős örmény diaszpóra él a világ különböző részein; pl. Moszkvában, Párizsban, Los Angelesben. Az örmény gazdaság fontos alapja az általuk hazaküldött pénz, a 2008-as pénzügyi válság emiatt igen negatív hatással volt a gazdaságra. Nagyon vallásosak, szigorú szabályok, hagyományok szerint élnek. Nagy, összetartó családokban élnek, elég zárkózottnak láttam az embereket. Él a lányrablás hagyománya, a szüzesség férjhezmenéskor nem tréfadolog. Ha a menyasszony a nászéjszakán szűznek bizonyul, akkor a lányos házhoz másnap egy kosár piros almát küldenek, ha nem így van, küldik a lányt, de jobb nem is belegondolni mi történik ez után vele. Mindezek okán a plasztikai sebészek jól megélnek arrafelé. Az örmény férfiaknak rettenetes nagy egójuk van, jellemzően erős testalkatúak, ez az olimpiai részvételeikből, elért eredményeikből is kitűnhet (birkózás, súlyemelés).
Egyházuk érdekes módon elkülönül a világ összes többi keresztény egyházától mivel egy ókori zsinatra az éppen fennálló háborús helyzet miatt nem tudtak képviselőt (püspököt) küldeni, ezért kimaradtak a laposztásból, elszigetelődtek a világtól. Apostoli Katolikusnak vallják magukat. Az országban rengeteg ősi kolostor található, jellegzetes a templomok díszítése, az európai stílustól sok mindenben eltér. Pl. az építtető családok címere központi helyeken látható.
Az Ararát, ahol a Biblia szerint Noé bárkája kikötött szent hegyük, Jerevántól mindössze 60 km távolságban, de már Törökország területén. Mivel a törökökkel ellenséges a viszonyuk ezért nagy fájdalmukra nem látogathatják, pedig az ország címerében is ez a fő motívum. A törökökkel való feszült kapcsolat alapja az említett népirtás, sokáig éltek békében az azt megelőző időkben oszmán uralom alatt. Aztán minden megváltozott. A másik jelenlegi konfliktus Hegyi-Karabah miatt alakult ki Azerbajdzsánnal. Karabah egy azeri fennhatóság alatt lévő örmények lakta kis terület (valamikor önálló kánság), ahol több mint 10 éve etnikai konfliktus alakult ki, gyilkolászni kezdte egymást a két nép, majd az örmények lenyomták az azeri hadsereget, elfoglalták a környező hadászatilag fontos helyeket és a hadsereg erői az óta is jelen vannak. Talán csak egy kocsmai verekedés volt a kiváltó ok, szó sincs vallási ellentétről bár Azerbajdzsán muszlim ország, csakúgy, mint Törökország, senki nem emlékszik illetve az érintettek nyilván másképp. Mindenesetre a 3-4 millió lélekszámú örmény nép legyőzte a 24 milliós Azerbajdzsán hadseregét. Jó ideje tűzszünet van a nemzetközi békítő fellépés miatt, de nem a világ legbiztonságosabb szegletei között tartják számon a térséget. Az örmények híresek hadvezéri képességeikről, a cári majd később a szovjet hadsereg több magas rangú tisztje is örmény származású volt. Mint pl. az 1956-ban Magyarországra bevonuló szovjet csapatok parancsnoka. A Karabah-i balhé miatt Törökország gazdaságilag bojkottálja az örményeket ezért kerülő úton, Grúzia felől érkeznek a török árucikkek. Errefelé nincs kínai bolt (egyelőre), minden, ami gagyi (tömegáru) az török gyártmány. Viszont van pénzváltó automata, az ottaniak akár éjszaka is beválthatják a külföldről hazaküldött dollárt és eurót.
A Genocídium Múzeum Jereván egyik központi helyén egy hegyen kapott helyet, a kiállítás állít emléket az áldozatoknak, korabeli dokumentumok és fényképek mutatják be a borzalmakat és a világ (főleg a nagyhatalmak) szimpátianyilvánítása melletti tehetetlenségét, mellette pedig egy örökmécses ég, itt róják le kegyeletüket a még élő hozzátartozók és a többi örmény.
Nagyon jól éreztem magam Jerevánban, köszönhetően a magyar vendéglátóimnak, Ica néninek, Krisztának és Lacinak, akik szakértő részletességgel meséltek az országról. Remélem találkozunk még.
Motoros szemszögből idilli a hely, csak a magas hegyek és szerpentinek hiányoznak. Offroadozni bárhol van lehetőség, néhol az utak is okoznak hasonló élményt, sajnálom, hogy kihagytam. A benzin olcsó, viszont kizárólag helyi készpénzzel lehet fizetni.
A kellemes időtöltés után ismét szorítani kezdett az idő az abház határátlépés és egy Szocsiban megbeszélt találkozó miatt. Július 12-ére tervezték ugyanis az Ázsia-futam magyar rallysai az érkezést az orosz üdülőparadicsomba, egy időben a Dakar előfutamának ünnepélyes befutójával. Szerettem volna vadkempingezni is a vadregényes tájon a Kis-Kaukázusban, felkészültem a találkozásra macival, farkassal, amelyek e vidéken élnek is szép számban. Visszafelé Grúzia irányába ugyanazt az utat választottam és most egy kis időre megálltam a Sevan-tónál is az út mentén. 1900-es tengerszint feletti magasságával és óriási alapterületével igazi különlegesség, viszont a vize nem melegszik fel túlságosan. Tehát nekem hideg, fürdőzés eszembe sem jutott. A tó partján vannak kempingek, sokan választják pihenésük helyszínének.
